Sok sebet hordozok, de hordozok magamban olyan pillanatokat is, melyek soha nem történtek volna meg velem, ha nem merészkedek túl a határokon.
- 2009-10-01 16:29:15
Március 16-án lett vége annak a 2éves kapcsolatomnak, amihez úgy álltunk hozzá, hogy örökké fog tartani. Nem így lett. És természetesen nem úgy voltam vele, hogy most akkor searching for...a new booy. Neem.. Még olyan elméletem is volt, hogy "majd egyetemen"...Addig meg eltelik a nyár szépen lassan. Nekem eleve sosem volt olyan időszakom, mint a kortársaimnak, hogy "Legyen már pasim, mert megőrülök!". És csak az én példám is mintázza, hogy akkor jön a szerelem, ha nem AKAROD minden idegszáladdal, hogy jöjjön. Így volt ez Dvel is.
Nyári külföldi kirándulás a suli szervezésével.Busszal Londonba, érintve Amszterdamot és Párizst. A busz egyik fele tele a suli alsóbbéveseivel, jött az "úristenkivelfogoklenni?"-probléma. A busz másik fele tele ismeretlen általános iskolai csoporttal, jött az "úristenkifognakkészíteni"-probléma.És volt egy szimpla név is az utaslistán.Az övé.2009-et írunk, első dolgom tehát lecsekkolni myvipen."Föjj..nem szimpi..."Na eljött az indulás napja, bár előtte való napokban könyörögtem anyának,hogy menjen el helyettem.0% kedvem volt menni.0.Pedig azért a tavalyi Londonos kirándulásból kiindulva már csak magáért Londonért is megéri utazgatni.És nem is gondoltam volna,hogy ez az út megváltoztatja az életemet. Az első napok nagyon jól teltek, találtam magamnak kis barátokat, nagyon jól éreztem magamat, és felment az életkedvem vagy 70%osra. Aztán a london melletti, lakókocsikkal teli parkban töltött estéken megismerkedtünk. Valahogy mindig egymás mellé kerültünk. csodaszép tengerpart volt pár száz méterre a parktól, itt néztem rá először más szemmel.Nem azt mondom, hogy itt már megfordult a fejemben vele kapcsolatban akármilyen döntő fontosságú dolog is,de valami volt...Aztán visszaúton már mellette ültem a buszon.A komphajón együtt voltunk. Párizsban az egész napot együtt töltöttük. És a hazáig tartó 10-15 órás buszutat is együtt "vészeltük át". De nem kellett átvészelni...mert olyan hamar eltelt az az idő, ami másoknak kínkeservesen telt az unalomtól, hogy én alig hittem a szememnek, mikor megláttam, hogy már lassan otthon vagyunk. Aztán leszálltunk a buszról és biztos voltam abban- ismétlem: BIZTOS voltam abban-, hogy soha többé nem látjuk egymást. nem szakadt meg a szívem ettől,de nagyon rossz érzés volt. Az első otthon tölött estét végigagyaltam kezemben a tőle kapott plüsscicával.(ő az első plüssöm,akinek nem adtam nevet. Ő a "Cica".)Aztán minden este beszélgettünk telefonon. Elhívott strandra a barátaival.Egy hét után bemutattam a szüleimnek, és ő is elvitt magukhoz.Minden hirtelen megtörtént.Ami másoknál több hónap alatt zajlik le, nálunk pár hét alatt .
Július 16. Rengeteg pillanatra emlékszem.Hmm.. 2hónapja és 15 napja van nekem. És visszafordíthatatlanul, megváltoztathatatlanul szerelmes lettem belé. Rengeteg dologra megtanított. Rengeteg dolgot megszerettetett velem. Rengeteg élményhez juttatott, amiket sosem éltem volna át, ha nincs ő. Rengeteg dolgot, emléket, új barátokat köszönhetek már neki.Rengeteg dolgoban más mint a többi fiú,a kit az eddig "leélt" 18évem alatt megismertem. Neki más dolgok fontosak, mással tölti a szabadidejét, más az értékrendje, más a hozzáállása sok-sok dologhoz, és nagyon máshogy viselkedik egy kapcsolatban, mint ahogy én azt megszokhattam.Alapvetően teljesen más az elképzelésünk arról a szóról, hogy "párkapcsolat", hogy "szerelem". Talán ebből adódhatnak a gondok. Nem...gondok nincsenek.Csak problémák. Nálam legalábbis. Az én agyamban. De mindent megteszek azért, hogy addig lehessünk együtt, ameddig csak lehet. A sebek ellenére is, amiket szereztem ezalatt a 2 és fél hónap alatt.Mert birtokosa vagyok olyan pillanatoknak, melyek sokkal hatalmasabbak és hangsúlyosabbak,mint az a pár seb...
